BLOG BEJEGYZÉSEK

A fenti kérdés egyeseknek furcsán, másoknak provokatívan hangzik. Mindenesetre feltettem. Mivel nemcsak költői e kérdés, válaszolni is szeretnék rá.

A Nagyböjt a lemondás ideje, de a megtérés, a helyreállítás ideje is, mely során helyére tehetjük nemcsak a lelki szemetünket, de az életünk során felhalmozott, a környezetet terhelő szemetünket is. Hiszen nemcsak lelki, de testi emberek is vagyunk, azaz a tettek embereivé is válnunk kell.

Évről évre egyre több ember szívét érinti meg a lelki adoptálásért végzett imaszolgálat, mely során 9 hónapon keresztül napi 5 perc imával lelki közösséget vállalnak egy-egy megfogant ÉLETÉRT, akit abortusz veszélye fenyeget.

Volt egyszer egy domonkos szerzetes, aki egy nagyot álmodott és bízott a gondviselésben. Egy szorgos kis csapatot gyűjtött össze, akiknek a tenni akarása, nyitottsága és hite létrehozott egy olyan rendezvényt, ami eddig még nem volt a debreceni emberek életében. ,,Mert mindaz, aki kér, kap, aki keres, talál, és a zörgetőnek ajtót nyitnak (Lk...

Iratkozz fel a Prédikátorok youtube csatornára: @predikatorok