Hogyan civilizáljuk a szerelmet?

A fenti kérdés egyeseknek furcsán, másoknak provokatívan hangzik. Mindenesetre feltettem. Mivel nemcsak költői e kérdés, válaszolni is szeretnék rá.

A címben szereplő szavak tudatos utalást tartalmaznak részemről "a szeretet civilizációja" kifejezésre, amelyet Szent II. János Pál pápa felszólalásaiban és írásaiban gyakran fellelhetünk, de amely egyébként Szent VI. Pál pápától származik (1). A szó eredete a latin civilis / civitas , azaz város szóból ered, mely a 16. századi francia nyelvben érte el jelenlegi formáját ("civilisation"). Valószínűleg Rotterdami Erasmus használta először a fogalmat, amikor megírta De civilitate morum puerilium című munkáját, amelyben civilizáció alatt "viselkedésbeli jólneveltséget" és "jó modort" értett. Ehhez kapcsolódóan írta Szent II. János Pál pápa: "A civilizáció az emberi történelemhez tartozik, mert lelki és erkölcsi igényeinek felel meg: az Isten képére és hasonlatosságára teremtett ember a Teremtő kezéből megkapta a világot a feladattal, hogy formálja át a saját képére és hasonlatosságára. E feladat végrehajtásából születik a civilizáció, mely nem egyéb, mint a "világ emberivé tétele" (2).

A Biblia szavai szerint "a szív bőségéből szól a száj" (Mt 12,34), és éppen ezért civilizáció akkor jön létre, amikor az ember belsejéből, szívéből kiárad a civilizáltság. A civilizált magatartás formálja át a barbár, durva világot rendezett, kifinomult világgá. A szent pápa szavai szerint tehát a szeretet civilizációja a szeretet emberivé tétele, írásom címére visszautalva pedig így fogalmaznék: a szerelem civilizációja a szerelem emberivé tételét jelenti. Az állítás meglepő lehet, és felveti a kérdést: Létezik embertelen szerelem? Igen, sajnos létezik olyan szerelem, amely a haszonelvűségre (utilitarizmus) épül, és emiatt embertelenné válik. A pápa szavai szerint: "Az utilitarizmus a termelés és az élvezet civilizációja, a "dolgok", nem pedig a "személyek" civilizációja; olyan civilizáció, melyben a személyeket úgy használják, mint a dolgokat. Az élvezetek civilizációjában a nő a férfi számára tárggyá, a gyermek a szülők számára akadállyá, a család a tagjai szabadságát megkötő intézménnyé tud válni" (3). A haszonelvűség az önzés, a "magamévá teszlek" ellen-civilizációja. A civilizálatlan szerelem tehát embertelen szerelem, amely a szerelem mámorában és elvakultságában a szeretettnek vélt embert megfosztja emberségétől, személyét tárggyá redukálja, és dologként tekintve rá szexuális ösztönei kielégítésére használja.

A lengyel pápa az önzést és a "magamévá teszlek" magatartást gyógyító extázisra, a szó eredeti értelmében vett önmagunkból való kilépésre szólít fel: "Az Isten képére és hasonlatosságára teremtett ember nem képes teljesen önmagára találni, csak azáltal, hogy őszintén elajándékozza magát. Az embernek, a személynek és a családon belül a személyek közösségének ilyen fogalma nélkül lehetetlen a szeretet civilizációja; s viszont, a szeretet civilizációja nélkül lehetetlen ilyen fogalmat alkotni a személyről és a személyek közösségéről" (4). Az önajándékozásban pedig érvényes az az általános igazság, amely szerint az ajándékot nem kérjük vissza, éppen ezért minden igaz szerelmi kapcsolat a szerető önajándékozás maradandóságára és visszavonhatatlanságára törekszik, amely a házasság holtomiglan-holtáiglan kötelékében valósul meg. A jegyesek személyük odaajándékozását a másiknak elérendő célként állandóan szemük előtt tartják, a házasok pedig újra és újra megerősítik.

A Biblia szavai szerint, Isten a maga képére és hasonlatosságára férfinak és nőnek teremtette az embert. A Szentírás ezután külön hangsúlyozza az Isten áldását, és csak ezt követően szól Isten a férfihoz és a nőhöz így: "Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet"! (Ter 1,28) Civilizálatlan, embertelen tehát minden olyan szerelem, amely férfi és férfi vagy nő és nő között jön létre. Civilizálatlan, embertelen tehát minden szerelem, amely nem irányul a házassági kötelék megvalósulására vagy megszilárdítására. Civilizálatlan, embertelen tehát minden szerelem, amely megcseréli a házasságkötéskor elnyert áldás előtti (jegyesi) és utáni időszakban a férfira és a nőre vonatkozó jogokat és kötelességeket, különösen a szexualitásra vonatkozóan. A szeretet civilizációja azt jelenti: "örülni az igazságnak" (vö. 1Kor 13,6) (5), amely a teremtésből fakadó igazságot jelenti.

Ha nem történt volna meg az ősbűn (vö. Ter 3,6-12), ha a férfi és a nő közti egyenlőség nem változik alá-fölérendelt viszonnyá (vö. Ter 3,16), ha nem űznek ki minket a paradicsomból (vö. Ter 3,24), akkor nem változott volna barbár világgá az életterünk, és benne mi se változtunk volna barbárokká. Ha mindez nem történt volna meg, nem kellene civilizálni a szerelmet, mert ösztönösen emberséges módon élnénk meg ezt a csodálatos ajándékát Istennek. De megtörtént, és így sokszor a barbár, embertelen, civilizálatlan szerelem jelenik meg életünkben. Jézus Krisztus azonban, akiről Pilátus azt mondta: "Íme, az ember!" (Jn 19,5), azért jött, hogy a bennünk meglévő, de eltorzult istenképiséget helyreállítsa, hogy civilizáljon - emberivé tegyen bennünket, és képessé tegyen rá, hogy mi is részt vegyünk az elesett és barbár világ civilizálásában - emberivé tételében. Jézus így szól mindannyiunkhoz: "Íme, hatalmat adtam nektek ..." (Lk 10,19), hogy alakítsátok át a barbár világot, civilizált - emberi világgá! A barbár, civilizálatlan szerelem Jézus Krisztussal emberivé alakítható! Jézus Krisztus megváltó kereszthalála által valóban lehetséges a változás, ezért Szent II. János Pál pápa nyíltan ki is mondja a kiengesztelődésről és bűnbánatról szóló apostoli buzdításában: "Az Egyház megkezdené egy gyűlölettől és erőszaktól terhelt történelmi kor átalakítását a szeretet civilizációjává" (6). Rajtunk tehát a sor, hiszen az Egyház mi vagyunk! Isten kegyelmével menni fog! Így a világ végén felépül majd az a civitas sancta Ierusalem nova - az új Jeruzsálem szent városa (vö. Jel 21-22. fejezet), amely elhozza a civilizációnk beteljesedését, és akkor a Vőlegény és a Mennyasszony, Krisztus és az Egyház örökre összeölelkezve így kiált: "Én szerelmesemé vagyok, és szerelmesem az enyém" (Én 6,3)!

Írta: Tokodi László OP

• Vö. Szent VI. Pál: A szentév bezárásakor, 1975. dec. 25-én mondott homília.
• Szent II. János Pál: GRATISSIMAM SANE 13
• Uo.
• Uo.
• Uo.
• Szent II. János Pál: Reconciliatio et poenitentia 4.