Őrült? Misztikus? Manipulátor? Politikus? Csaló? Regényünk
főszereplője, Sienai Szent Katalin (Siena, 1347. március 25. – Róma, 1380.
április 29.) nincs könnyű helyzetben, mivel mesébe illő alak. Mégis az "Igaz
történet alapján" helyett inkább az "Igaz történet" illik erre a regényre.
Megvan a veszélye ugyanis annak, hogy a középkor történelmi alakjait és a róluk
szóló legendákat elhamarkodottan a fikció kategóriájába taszítjuk. Érdekes,
hogy a kortársai is szembesültek a dilemmával: vagy boszorkány, vagy szent. A
kérdések azonban csak szaporodnak, ha a róla szóló könyv által időt töltünk
vele. A regényt olvasva szembesülnünk kell a ténnyel, hogy a találkozás a
transzcendens valósággal (pl. a csupán a szentmisén Krisztus Testévé
átváltoztatott kenyérrel táplálkozás) egyfajta csodálkozásra hív. Méghozzá nem
a mítoszok meséléséből fakadó, hanem a platóni értelemben vett csodálkozásra,
amely a filozófiát, azaz a bölcsesség szeretetét hozza világra és elvezet a
logosz, azaz a dolgok (és az élet) értelmének kereséséhez és megismeréséhez.
Katalin soha nem tanult sem írni, sem olvasni, mégis olyan tudással
rendelkezett, amelyet korának legnagyobb tudósai is megirigyeltek. VI. Pál pápa
Katalint egyháztanítói címmel ékesítette, a regény mégsem egyetemi előadás,
hanem találkozás egy csodálatos emberrel, akinek megragadó személyisége tanít
és az igazán fontosra irányítja figyelmünket.
fr.
Tokodi László O.P.
A könyvön szereplő ár: 5500 Ft. Intézetünktől azonban 20%-os kedvezménnyel rendelhető elő.
3 vagy több könyv rendelése esetén a szállítási költséget Intézetünk átvállalja.
Szervezet neve: Szent II. János Pál Intézet Egyesület
Számlaszám: 10702064-71990042-51100005
Kérjük, a közleményben tüntesse fel: Név, cím, Ostromold a mennyet!